abracsik

Király Dávid Zsolt szerint Magyarország csak abban az esetben válhat valódi zenei nagyhatalommá, amennyiben — a kulturális kincseinek megőrzése, az oktatásának magas színvonala és a kiemelkedő előadóművészei mellett — kibontakozhatnak olyan ÉLŐ kortárs magyar zeneszerzői is, akik elementáris hatású, nagy művekkel, azaz rendkívüli művészi teljesítményükkel képesek megszólítani a szélesebb közönséget (nemcsak 50-60 embert), továbbá példát, irányt mutathatnak a külföldi zeneszerzőknek.

Manapság hazánkban egyedül a neoavantgárd szellemiségében fogant, nehezen érthető (csúnya), szűk szakmai körnek íródott kortárs zene számít hivatalosan értékesnek, más zenei stílusokban, más esztétikai szempontok szerint keletkezett művek „kevésbé igényesnek”, „kommersznek” tekintendők.

A XX. századi, elavult külföldi mintákra hivatkozó, a művészeket kontraintuitív alkotói magatartásra ösztönző érdekcsoport jól szervezett tevékenysége — egyik jelszava az „(új) zenei tudat művelése” — hazánkban diszkriminatív jelenséggé vált: gátolja a tágabb látókörű, szabadon és intuitív módon alkotó zeneszerző tehetségek kibontakozását, továbbá súlyosbítja a kortárs zene általános válságát. (Pont azok az alkotók nem jutnak szóhoz, akik közérthető zenei nyelvet beszélnek és különleges tehetségük, zenei vonzerejük révén fontos szerepük lehetne a közönség utánpótlásában is.)

Amennyiben Ön is egyetért a fent leírtakkal, kérjük a tiltakozáshoz történő csatlakozásával támogassa erőfeszítéseinket annak a célnak az elérésében, hogy Magyarországon befolyásos szakmai körökben megszűnjön a harmonikus, dallamos zene diszkriminációja, és újra öröm legyen kortárs magyar zenét hallgatni...